A Hamupipőke eredeti elbeszélése sokkal, de sokkal sötétebb, mint ahogy azt a Disney elhitette velünk.

Egyre több klasszikus meséről derül ki, hogy az eredeti történetek egészen mások voltak, mint ahogyan mi megismertük őket. Most éppen Hamupipőke kerül reflektorfénybe, és a róla fennmaradt korai változatok nem mindig tüntetik fel olyan ártatlan és szerethető figuraként, mint ahogy ma gondolunk rá.

A legtöbbünknek Hamupipőkéről a Walt Disney Company 1950-es feldolgozása jut eszébe, amikor szóba kerül ez a jól ismert mese. A történet gyökerei azonban jóval mélyebbre nyúlnak vissza: a „szegényből gazdag” motívum, az elnyomott fiatal lány és a különös cipő története már az ókori görög és római világban is felbukkan.

A korai változatok közül azonban több is meglepően sötét és kegyetlen. Nem ritkák bennük a levágott testrészek, a brutális büntetések, sőt, olyan történetek is léteznek, amelyekben maga Hamupipőke követ el súlyos tetteket. A kutatók szerint a mesének több mint 500 különböző változata ismert, és némelyik egészen távol áll attól a kedves, varázslatos világtól, amelyet ma társítunk hozzá.

A szegényből gazdag történet legkorábbi változatai: Rhodopis és Aspasia  

A feljegyzések szerint a legkorábbi Hamupipőke történet a görögöknél bukkant fel, valamikor i.e. 7 körül. Sztrabón, egy görög geográfus, Geógraphica című könyvében beszélt egy Hamupipőkéhez hasonló lányról.

A történetben a csodálatosan szép fiatal, görög lányt, Rhodopis-t elvitték otthonából és rabszolgaságra kényszerítették, később pedig kurtizán lett. A mitológia szerint a lány éppen fürdött, amikor egy sas elragadta a szandálját és elvitte Memphiszbe. Az alsó-egyiptomi városban, a szabad ég alatt a király éppen igazságot szolgáltatott, amikor a sas karmai közül leejtette zsákmányát az uralkodó lábai elé. 

A király magát a madarat nem látta, ám a lábai elé hullott cipellők szépsége annyira lenyűgözte, hogy az eseményt mennyei jelnek tekintette, hiszen az égből érkezett hozzá ez a különös ajándék. Az uralkodó addig nem nyugodott, míg meg nem találta azt a nőt, akinek lábát e finom saru ékesítette. Követeit szétküldte az egész országban, hogy felkutassák viselőjét. Hosszú keresés után végül Naukratis városában akadtak a lány nyomára, akit Memphiszbe vittek, ahol a király feleségül vette őt, és a legalacsonyabb sorból a legmagasabb rangra emelte.

Sztrabón jómódú családban született a pontusi Amaseiában (a mai Amasya, Törökország); leghíresebb a Geógraphica ('Földrajz') című munkája, amely a világ különböző régióinak korszakában ismert emberek és helyek leíró történetét mutatja be. (A fotó forrása: wikimedia commons)

Phókai Aspasia története szintén fennmaradt az utókor számára: Varia Historia című művében jegyezte le Claudius Aelianus. Ez a változat már sokkal inkább emlékeztet a ma ismert európai mesére.

A történet szerint Aspasia korán elveszíti édesanyját, így apja neveli fel, nagy szegénységben. A lány gyakran álmodozik arról, hogy egy napon egy nemes férfi felesége lesz. Ám van egy apró, de annál fájóbb szépséghibája: egy kinövés az arcán.

Egy éjszaka különös álmot lát: egy galamb jelenik meg előtte, amely hamarosan gyönyörű nővé változik. Mint kiderül, ő nem más, mint Aphrodité, a szerelem istennője, aki rózsáival segít a lánynak, hogy megszépüljön.

Amikor ez megtörténik, Aspasia meghívást kap Ifjabb Kürosz bankettjére, ahol három másik lánnyal együtt jelenik meg. Míg a többiek feltűnően és kihívóan viselkednek a számukra előnyös házasság reményében, Aspasia végig szerény és visszafogott marad. Éppen ez a tartózkodó viselkedés kelti fel a herceg figyelmét.

A történet végül beteljesül: a herceg feleségül veszi Aspasiát. A jólét és a rang azonban nem feledteti vele, honnan indult. Mindent megtesz azért, hogy viszonozhassa Aphrodité segítségét.

Ebben a történetben már jól kirajzolódnak a Hamupipőke későbbi meséjének alapmotívumai, bár a történet még nem teljesen az, amit ma ismerünk. Még hosszú utat kell megtennie, számos átalakuláson és újraértelmezésen keresztül, mire eljut a modern feldolgozásokig, egészen a Walt Disney Company világáig.

Az olasz Hamupipőke

A Hamupipőke első irodalmi változatát gyakran Giambattista Basile nevéhez kötik, aki Pentamerone című, 1634-ben megjelent művében dolgozta fel a történetet. A mese címe Cenerentola, amely az olasz cenere – azaz „hamu” – szóból ered. Az elnevezés nem véletlen: abban az időben a szolgák gyakran a kandalló hamuja mellett húzódtak meg, hogy melegen tartsák magukat.

Thomas Sully – Hamupipőke a konyhatűznél (A fotó forrása: Thomas Sully – Dallasi Művészeti Múzeum, wikimedia commons)

Ebben a változatban már megjelenik a gonosz mostoha alakja, ám a történet jóval sötétebb és csavarosabb, mint a későbbi feldolgozások. A főhőst itt Zezolla néven ismerjük, akinek van egy kedvesnek tűnő, ám ravasz nevelőnője. Ez a nő veszi rá a lányt, hogy szabaduljon meg mostohaanyjától, majd győzze meg apját, hogy őt vegye feleségül.

Zezolla hallgat a tanácsra: egy alkalommal arra kéri mostohaanyját, hogy vegyen elő egy ruhát a ládából, majd hirtelen rácsapja a fedelet a nő nyakára, és megöli őt. A terv ezután beteljesül: a nevelőnő hozzá is megy az apához, ám a történet ezzel nem válik boldogabbá. Hat saját lányt hoz a házasságba, akik mindannyian cselédként bánnak Zezollával, és gúnyosan Hamucicuskának nevezik.

Bár itt már felismerhetők a jól ismert motívumok, fontos különbség, hogy Zezolla nem az az ártatlan, szenvedő hős, akit a modern feldolgozásokból ismerünk. Ebben a változatban maga is súlyos bűnt követ el, hogy jobb sorsot reméljen. A történet meglepően kegyetlen – még a Grimm testvérek által lejegyzett változatból is hiányzik ez a mozzanat, pedig az sem nélkülözi a sötétebb elemeket. A Grimm-fivérek egyébként Basile gyűjteményéből is merítettek, innen emelték át a történet alapjait.

A mese záró szakasza már közelebb áll a ma ismert változathoz. Amikor Zezolla apja Szardíniára utazik, ajándékokat hoz lányainak, ám elsőszülött gyermekéről majdnem megfeledkezik. Végül egy datolyafával tér haza számára, amelyet Zezolla elültet. A fa később különleges szerepet kap: itt jelenik meg a tündér, aki segít neki gyönyörű ruhákhoz jutni, és ezzel Zezolla végül elnyeri a király szívét.

Egy romantikusabb változat kevesebb gyilkossággal

A Hamupipőke-történetek egyik legismertebb és legkedveltebb változata Charles Perrault nevéhez fűződik, aki meséivel szinte ugyanakkora hatást gyakorolt az európai kultúrára, mint a Grimm testvérek. Az 1697-ben megjelent Cendrillon című történet számos ma már elengedhetetlen motívummal gazdagította a mesét: innen származik a tökhintó, a tündér keresztanya és az üvegcipellő is.

Perrault változata nagyrészt megegyezik azzal, amit ma ismerünk. A történet középpontjában egy fiatal lány áll, aki egy nemes ember egyetlen gyermekeként született. Édesanyja halála után apja újranősül, és egy kegyetlen mostohát hoz a házba. Nem sokkal később az apa is meghal, a lány pedig mostohája és annak két lánya kegyetlenségének lesz kiszolgáltatva: megalázzák, és a legnehezebb házimunkákat bízzák rá.

Egy napon háromnapos bált hirdetnek, ahol a királyság ifjú trónörököse menyasszonyt kíván választani magának. A mostoha azonban nem engedi, hogy a nála is szebb Cendrillon megjelenjen, ezért a bál estéin munkával halmozza el. A lánynak még a hamuba hullott lencseszemeket is ki kell válogatnia.

Ám a vágy erősebb a tiltásnál. Cendrillon segítséget kér – és ekkor lép be a történetbe a tündér keresztanya, aki csodát tesz. Rongyaiból ragyogó báli ruhát varázsol, lábára üvegcipellőt ad, egy tökből hintót formál, a körülötte sürgő-forgó állatokból pedig paripákat és kíséretet teremt. Egyetlen feltétele van: a varázslat éjfélig tart, addig el kell hagynia a bált.

Cím nélküli illusztráció a Cendrillon-ból, Charles Perrault meséinek Gustave Doré által illusztrált kiadásából, amely eredetileg 1862-ben jelent meg. (A fotó forrása: Gustave Doré – wikimedia commons)

Cendrillon a bál legszebbje lesz. Olyan ragyogó, hogy még mostohatestvérei sem ismernek rá. A herceg azonnal beleszeret. A második estén is együtt táncolnak, ám a lány ismét eltűnik éjfél előtt. A harmadik napon azonban menekülés közben elveszíti az egyik üvegcipellőt, amely a herceg kezében marad.

A királyfi elhatározza, hogy megkeresi a titokzatos lányt: feleségül veszi azt, akinek lábára tökéletesen illik a cipő. Országjárásra indul, és minden hajadon lábára felpróbálja. Amikor Cendrillon házába érkezik, a két mostohatestvér próbálkozása kudarcot vall, ám a cipő a lány lábára hibátlanul illik. Cendrillon ekkor előveszi a nála maradt párját is, felfedve valódi kilétét.

A történet azonban nem bosszúval, hanem megbocsátással zárul. Cendrillon nagylelkű marad mostohatestvéreivel is: gondoskodik róluk, sőt, a lakodalom napján mindkettőjük számára előkelő házasságot biztosít.

Charles Perrault. Forrás: Charles Le Brun, wikipedia

Perrault meséire jellemző módon a történet tanulsággal zárul. Az egyik üzenet szerint a külső szépség értékes ajándék, ám a kedvesség és a nagylelkűség sokkal többet ér. A másik, kissé ironikus tanítás pedig arra emlékeztet: bármilyen erényekkel rendelkezzen is az ember, néha szükség van egy segítő kézre – valakire, aki hisz benne, és megadja az első lökést a boldogság felé.

A Grimm testvérek hamvas kislánya

A Hamupipőke történetét az évszázadok során számtalan formában mesélték újra, ám sokak szerint a legszelídebb és legbájosabb változat Charles Perrault nevéhez fűződik. Amikor azonban Jacob Grimm és Wilhelm Grimm meséket gyűjtöttek, rábukkantak egy jóval sötétebb, kegyetlenebb történetre is: az Aschenputtel (A kis hamvas lány) változatra.

 

Aschenputtel. (A fotó forrása: Alexander Zick, wikimedia commons)

A történet eleje ismerős: a kislány elveszíti édesanyját, apja újraházasodik, és két mostohatestvér érkezik a házba. Aschenputtel hamarosan szolgálóvá válik saját otthonában, mégis megőrzi kedvességét és tiszta szívét.

Egy napon az apa vásárba indul, és megkérdezi lányait, mit hozzon nekik. Míg a mostohatestvérek ékszereket és díszes ruhákat kívánnak, Aschenputtel csupán egy facsemetét kér. Amikor az apa hazatér, a lány a mogyorófát édesanyja sírjára ülteti, és ott imádkozik. Nem sokkal később egy madár száll a fára, amely megszánja az árva leányt, és teljesíti kívánságait.

Amikor a király bált hirdet, és minden hajadon megjelenését elvárja, Aschenputtel is szeretne részt venni. Mostohája azonban csak akkor engedné el, ha a hamuba szórt lencséket kiválogatja. A lány galambok segítségével teljesíti a feladatot, ám a tiltás ennek ellenére sem oldódik fel.

Ekkor, kétségbeesésében, ismét a sírnál keres vigaszt. A madár megjelenik, és ezúttal egy gyönyörű, ezüsttel díszített ruhát, valamint aranycipellőt ad neki. Aschenputtel a bálba siet, ahol szépsége azonnal felkelti a herceg figyelmét. Mégis sikerül észrevétlenül eltűnnie, mielőtt bárki megtudhatná, ki is ő valójában.

A második estén ismét megjelenik, majd menekülni kényszerül. Hazatérve a galambházban rejtőzik el, később pedig egy fára mászik fel, hogy elkerülje a keresést. A herceg mindkét alkalommal követi, ám hiába: sem a galambházban, sem a kivágott fa helyén nem találják meg.

A harmadik estén a herceg már ravaszabb. Megparancsolja szolgáinak, hogy kenjék be szurokkal a lépcső egyik fokát. A terv beválik: menekülés közben Aschenputtel egyik aranycipellője beleragad a ragacsos felületbe, és ezzel kezdetét veszi a lány felkutatása.

Illusztráció a Grimm testvérek Hamupipőke könyvéből. Készítette: Hermann Vogel. Forrás: wikimedia commons

A dolgok határozottan véres fordulatot vesznek

A Grimm testvérek változatában a herceg három bált rendez, és a mogyorófa minden alkalommal egyre szebb ruhát ad Aschenputtel számára, így a lány mindhárom estén meg tud jelenni.

Ám ezt követően a történet sötétebb fordulatot vesz.

A király hiába kérdezteti ki a bál résztvevőit: senki sem tudja, ki volt a titokzatos lány – még az apja sem ismeri fel saját gyermekét. A trónörökös ezért maga indul útnak. Bejárja az egész királyságot, és minden hajadon lábára felpróbálja a palota lépcsőjén talált cipellőt.

Amikor megérkezik Aschenputtel házába, a legidősebb mostohatestvér próbálkozik először. A cipő azonban túl szűk. Ekkor az anyja egy kést ad a kezébe, és arra biztatja, vágja le a nagylábujját, hiszen ha királyné lesz, úgysem kell többé gyalogolnia. A lány engedelmeskedik: fájdalmát elfojtva belepréseli lábát a cipőbe, és kilép a herceg elé.

A herceg mit sem sejtve a lovára emeli, és elindul vele. A csalás talán sikerrel járna, ám útjuk éppen Aschenputtel anyjának sírja mellett vezet el. A mogyorófáról két madár száll alá, és figyelmeztetik a herceget: a cipőből vér csorog. A herceg azonnal visszafordul.

Ezután a másik testvér következik. Az anya most újabb kegyetlen tanácsot ad: vágjon le egy darabot a sarkából. A lány így is tesz, ám a madarak ismét leleplezik a csalást.

Végül Aschenputtel kerül sorra. A cipő tökéletesen illik a lábára. Amikor a herceg magával viszi, a két madár a lány vállára száll, és így, mintegy kísérőként, együtt indulnak el a palota felé.

Bosszúálló madarak

A Grimm testvérek változatában Aschenputtel története nem ér véget a boldog egymásra találással – a mese világában az igazságszolgáltatás is helyet követel magának.

Aschenputtel hűséges madarai és barátai csőrükkel kivájják a mostohatestvérek szemeit. (A fotó forrása: Ismeretlen szerző, wikimedia commons)

Az 1819-es kiadásban a két mostohatestvér még megjelenik a lány esküvőjén, abban a reményben, hogy visszanyerhetik kegyeit. A templomba vonulva egyikük a jobb, másikuk a bal oldalon halad, ekkor azonban galambok ereszkednek alá, és egy-egy szemüket kivájják. A büntetés itt nem ér véget: a szertartás után, visszafelé menet a másik szemüket is elveszítik. A történet így a maga kegyetlen módján szolgáltat igazságot: a hazugságot és rosszindulatot vakság sújtja.

Ezzel szemben a Walt Disney Company feldolgozásai – legyen szó az 1950-es animációs filmről vagy a 2015-ös élőszereplős változatról – egészen más hangulatot képviselnek. Ezekben a történetekben Hamupipőke kedves, türelmes és önfeláldozó hősnő, akinek története a megbocsátásról és a reményről szól. A bosszúálló madarak helyét segítőkész kis állatok veszik át, és a mese egyértelműen boldog befejezéssel zárul.

Talán nem véletlen, hogy a korai változatok inkább a felnőtt közönséghez szólnak. Ezek a történetek nyersebbek, őszintébbek, és nem félnek megmutatni az emberi természet sötétebb oldalát sem. A későbbi feldolgozások viszont már a gyerekekhez beszélnek, óvatosabban, lágyabban, reményt adva.

És talán éppen ez teszi Hamupipőke történetét időtlenné: hogy minden korszak a saját arcára formálja – hol kegyetlen tanmesévé, hol szelíd, varázslatos álommá.

Forrás:

német wikipedia és más Cinderella (wikipedia) oldalak

Felső kép: Nasjonalbiblioteket, wikipedia